A Joerlak-hegy mesterkovácsai csupán egyetlen dologban értenek egyet: a magnocérosz szarva értékesebb bármely ötvözetnél. És az összes ilyen szarv közül a legnagyobbat és leghegyesebbet az általuk Magnusnak nevezett bestia birtokolja. Magnus egy fél generáción át lelte kedvét a fajtája kincseit vágyó vadászok kivégzésében. Minden egyes alkalommal vértől vöröslő patákkal és szarvval tért haza, míg egyszer matriarchája fel nem szólította őt és testvéreit, hogy északon, a hegy árnyékában keressenek menedéket. De Magnus félvállról vette szavait, mivel még sosem hagyta cserben népét. Úgy döntött a magnocéroszok maradnak, mert egy magnocérosz nem hisz a véletlenben... és nem is gondolja meg magát.

De amikor a Joerlak-hegy minden előzetes jel nélkül kitört, és fajtájának fele odaveszett a tűzben és hamuban, Magnus mégis meggondolta magát. A túlélők északra nyomultak, míg egy blokádba nem ütköztek, melyet száz íjjal és vassal felszerelt vadász őrzött. Magnus nem is számított kevesebbre. Legádázabb fivéreit és nővéreit vezette rohamra ellenségeik ellen, és oly vadsággal harcolt, melyhez hasonló csak a hátrahagyott tűzköpő hegyet jellemezte. Eközben a magnocérosz vének, anyák és borjak elvesztek a forgatagban. A mesterkovácsok megosztottak annak kérdésben, mi történt ezután.

Néhányan azt mondják, Magnus újra csatlakozott fajtájához, míg mások azt állítják, halálos sérüléseket szenvedett, és matriarchája holtteste mellett múlt ki. Egyik elmélet sem helyes. Magnus tényleg megesküdött, hogy visszatér övéihez - de csak miután felkutatta azokat, kik a Joerlak-hegy kitöréséért felelősek, és végignézte, ahogy azok a szarvára tűzve meghalnak. Mert egy magnocérosz nem hisz a véletlenben.