Pole eldugott falvának nem volt tudomása a birodalom szívében dúló háborúkról. Számukra a dárdás halászat csendje és az étel a család asztalán volt mindaz, mi a teljes élethez kellett. Ám a háború így is elérte őket. Az otthona előtt elvonuló rátermett sorkatonákhoz csatlakozott a szerény dárdás, Azwraith, megesküdve, hogy elhozza a békét a királyságnak, és azzal együtt népének is. Testvéreivel Vorn, a Rettentő Mágus elleni végső roham első vonalába helyezték, ahol társai a legnagyobb árat fizették. Ahogy a rohamozó csapat közeledett az erődhöz, övéi közül csak Azwraith maradt állva, és csak ő volt képes bejutni az erődítménybe.

Testvérei lemészárlásának haragjától fűtve Azwraith legyőzte a varázsló összes halálos csapdáját és idézett őrzőjét. Az egyszerű halász nemsoká megérkezett Vorn torony-szentélyéhez. A páros egész éjjel párbajozott, dárda a varázsbot ellen, alattuk pedig dúlt a káosz: míg végül Azwraith fülsiketítő ordítással átdöfte ellenfelét. De a varázsló nem egyszerűen csak meghalt; megszámlálhatatlan fényszilánkra robbant, melyek erővel járták át gyilkosát. Amint a por elült, és a csata füstje oszladozni kezdett, Azwraith fajtája gyűrűjében találta magát. Mindannyian ugyanazt a ruhát és fegyvert viselték, amit ő, és érezte, hogy mind ugyanazt gondolják, mint ő. Tudva, hogy szövetségesei közelednek, akaratával elrejtette ezen fantomokat, kik egyesével semmivé váltak. Amint a katonák megérkeztek a szentélybe, ott találták a harcost, ki legyőzte a varázslót. Mikor megközelítettek bajnokukat, a dárdás köddé vált. A dárdavivő, ki előttük állt, maga is egy fantom volt csupán.