Amikor a vadászottak Gondarról, a Bounty Hunterről mesélnek történeteket, senki sem tudja biztosan, melyek igazak belőlük. Azt suttogják, hogy a macskafélét kölyökkorában magára hagyták; a nyomkövetés elsajátítása számára egyszerűen túlélés kérdése volt. Mások úgy hallották, hogy háborús árva volt, akit befogadott a nagy Soruq, a Vadász, hogy megtanítsa neki a pengék mesteri szintű használatát, miközben a sötét erdőket járták nagyvadra vadászva. Megint mások abban hittek, hogy egy egyszerű utcagyerek volt, aki a zsebmetszők és tolvajok céhének tagjai között nevelkedett, és a lopakodás és megtévesztés terén képezték. A vad vidéki tájakon, a tábortűz körül zsákmánya híreszteli Gondar munkásságát, még félelmetesebbé növelve őt ezzel: azt beszélik, ő volt az, aki levadászta a zsarnok Goff királyt évekkel az után, hogy az őrült uralkodó bujkálásba kezdett, bizonyítékként pedig elhozta fejét és jogarát. Ő volt az, aki beszivárgott a lázadók táborába Magasszéknél, végre a bírák elé állítva bűneiért Fehérköpenyest, a legendás tolvajt. És hogy ő volt az, aki véget vetett Soruq, a Vadász pályafutásának, akit azért ítéltek el, mert megölte a Herceg díjnyertes fenesárkányát. A Gondar elképesztő tehetségéről szóló mesék még hosszúra nyúlnak: minden merész tette hihetetlenebb az előzőnél, célpontjai egyre megközelíthetetlenebbek. Az üldözöttek tudják, hogy a megfelelő árért bárkit meg lehet találni. A megfelelő árért még a leghatalmasabb is félelmet lelhet az árnyékokban.