Pugna szülőföldjén, az Alsóbb Régiók kürtői közelében állt egy, a Feledés Művészetének szentelt lámakolostor, mely az alvilági energiákból tartotta fenn magát. Maga a templom Nagymestere évekkel korábban átlépett már a Feledésbe, vezető nélkül hagyva akadémiáját. A templom kormányzói mesterük halála pillanatától kezdve jós-rítusokat végeztek, hogy beazonosítsák mesterük reinkarnációját, és végül minden jel a közeli szomszédságba kezdett mutatni. Számos falu bújt meg a templom árnyékában, melyek sikátorait és tereit visongó gyerekek kacagása töltötte meg.

Az alig tizenhárom hónapos Pugna csupán az egyik jelölt volt a helyi lurkók közül, és a megjelölt napon bemutatták őt a templomban két másik ígéretes kicsivel együtt. A lámák egy rakás kopott relikviát mutattak a gyermekeknek, egykori nagymesterük becses holmiját. Az egyik fiú egy profir pálcáért nyúlt, ami a lámáé volt... és az orrába dugta. Egy pajkos kislány egy amulettet húzott elő, ami szintén a lámáé volt, és gyorsan lenyelte. Pugna hűvösen méregette a másik kettőt, vidáman felnevetett, majd smaragd lángokat lövellt rájuk, egy pillanat alatt hamuvá változtatva őket. Eztán felkapta a pálcát és az amulettet, kijelentve: „Enyém!” A kormányzók vállaikra emelték a sugárzó Pugnát, bebugyolálták őt nagymesterük öltözékébe, és sietve a trónhoz vitték, mielőtt jókedve elillanna. Öt évvel később maga a templom is egy kupac hamu volt csupán, Pugna végtelen megelégedésére.