Hoodwink korai éveit az idilli zöldellő vidéken töltötte, ami valaha Krimwhohl peremvidékeit töltötte ki. De ahogy a királyság növekedett, és a lakosság, valamint a hadsereg szükségletei egyre falánkabbak lettek, rivális érc- és faáru-mágnások estek egymásnak foggal-körömmel, hogy a többieknél nagyobb ütemben falják a határvidéki erdők szépségét, felemésztve magukat, hogy megfeleljenek a változó királyság követelményeinek.

Azok számára, akik az ősi erdőségben éltek, kevés választás maradt; követik a menekültek sorát a megszelídített zónákba, otthonaik védelme során áldozatul esnek Krimwohl lőporának és acéljának, vagy még tovább menekülnek északra, hogy Tomo'kan ködös erdejének kísérteties szurdokaiban és ligeteiben kísértsék a sorsot.

És Hoodwink történetesen épp abban a csalárd északi erdőségben nőtt fel, Tomo'kan szörnyűséges ragadozóit kerülgetve, a helyi banditák némelyikével összehaverkodva, másoknak pedig ellenszegülve, és a világon minden lehetőséget megtalálva arra, hogy láb alatt legyen, valahányszor valami érdekes csetepaté adódott, állítólag gyakran ő maga lévén annak okozója.

De amikor Krimwohl tüzeinek leghalványabb füstpamacsa végül először szivárgott be választott otthonába, Hoodwink gondolatai a családtagokra és barátokra terelődtek, akik esetleg túlélték az inváziót, és most a letarolt földeken kellett összekaparniuk megélhetésüket, amely föld sebei neki a lelkébe szántottak. És nem tudta megállni, hogy ne közelítse meg a civilizáció peremét, hogy egy pillantást vessen azon ördögökre, akik elpusztították régi életét.

És ott azt látta, hogy gyermekkorának szörnyetegei egyáltalán nem is szörnyetegek, csupán csak... emberek. Katonák, munkások, kereskedők és... menekültek. És a katonák, még lőporukkal és acéljukkal is, semmik voltak Tomo'kan veszélyeihez képest, a valódi csápos-tépőfogas veszélyekhez képest. A veszélyekhez képest, amiket ő úgy táncolt körül, mint a juharfa szélben pörgő magja.

Tudva, hogy bármikor talál biztonságos átjárást Tomo'kan kuszaságában, amit a legtöbb melegvérű teremtmény bölcsen elkerül, Hoodwink most lecsap bárkire, aki merészelni próbálja tovább szelídíteni a vadont, örömmel véve el holmijukból, ami megtetszik neki, és megsemmisítve, aminek nem veszi hasznát, és segítve bármely túlélőtársnak visszatalálni a zöld erdőbeli életbe.