Jóval az első történetek első szavai előtt emelkedett fel a druida Medveklán. Bölcsek és igazságosak voltak, és a természet rendjének megértésére koncentrálták erejük. A természet legfőbb erői látták ezt, és megkeresték közülük a legműveltebbet. A bölcs, öreg Sylla - a klán ítélethozója és látnoka - lépett elő testvérei képviseletében, és neki adatott a Mag, ezekkel a szavakkal: „Mikor a világ teljesen elsötétült, mikor a civilizáció elhagyta e tájakat, mikor az idők végezetén a világ már kihalt és elpusztította a végtelen sivatag, vesd el a Magot.”

Magáévá téve e felelősséget, Sylla érezte évei számának fogyatkozását és életereje visszatértét. Mérhetetlen tudás robbant elméjébe. Úgy találta, képes puszta akaratát kivetíteni a valóságba, és - némi koncentrációval - megváltoztatni saját fizikai valóját is. Azonban halk suttogás és kegyetlen fülek eljuttatták a Magnak és erejének hírét másokhoz is, és szörnyű háború zúdult a Medveklánra. Ahogy ősi otthona porig égett, Sylla terhével a vadonba menekült.

Korok teltek el, az idő és a mítoszok elfelejtették a Medveklánt, elfelejtették Syllát és a Magot, elfelejtették a csodálatos civilizációkat, melyek a Medveklán nyomában emelkedtek fel és buktak el. Sylla évezredeken át várt, várta istenei szavát, várta, hogy béke érkezzen a folyton harc-dúlta birodalmakba, száműzetésben és titokban várta a mindenség végét és szent elkötelezettségének végkifejletét, mindig készen, hogy szembenézzen azzal és elpusztítsa, ami veszélyeztetni merészelné célját.