Tárgyak létrehozása neki: Rubick
Alább technikai információkat találsz, melyek szükségesek egy érvényes tárgy létrehozásához a következő számára: Rubick.
Rubick története
Bármelyik varázstudó képes egy-két varázslatra, és néhányan akár ahhoz is elég sokáig tanulnak, hogy varázsló legyen belőlük, de csak a legtehetségesebbeket lehet mágusként elismerni. De mint a varázstudományok bármelyik körében, a közösségi szellem még nem garantálja az udvarias versengést.
Rubicknak, ki már híres párbajhőse és ismerője volt a mágia világának, sosem fordult volna meg a fejében, hogy esetleg alkalmas lehet mágusnak, míg a hetedik ellene irányuló orgyilkossági kísérlet közepén nem találta magát. Miközben lazán lelökte sorban tizenkettedik gyilkosjelöltjét egy magas erkélyről, ráébredt, milyen szörnyen fantáziátlanokká váltak az ellene irányuló merényletek. Míg valaha egy csettintés vagy lángkéz megzavarása vidáman ruganyossá tette lépteit, az egész igencsak kiszámíthatóvá vált. Erősebb konkurenciára vágyott. Ezért, felöltve harci maszkját, azt tette, amit bármelyik, a ranglétrán feljebb lépni kívánó varázsló tenne: bejelentette, hogy szándékában áll megölni egy mágust.
Rubick gyorsan rájött, hogy egy mágus megfenyegetése az összes megfenyegetését jelenti, és azok teljes erővel szálltak rá. Minden rosszakaratú varázslat megállíthatatlan energiaáradat volt, és minden támadás kiszámított gyilkos csapás. De igen hamar történt valami, amit Rubick ellenfelei váratlannak találtak: tudásuk mintha ellenük fordult volna. Rubick a mágikus forgatag közepén kuncogott, észrevétlenül leolvasva és lemásolva valamelyikük mágikus erejét, hogy egy másikuk ellen fordítsa azt, káoszt szítva azok között, kik ellene szövetkeztek. Árulási vádak kezdtek röpködni, és a varázslók hamarosan egymás ellen fordultak, nem gyanítva, ki áll vesztük mögött.
Mikor a csata végre véget ért, mindenki égett, fagyott, ázott, megszabdalt és megszurkált volt. Többen hevertek holtan egy-egy szövetséges varázslatától. Rubicktól eltekintve, kinek tagjai fájtak, de örömmel töltötte el az ünnepi hét. Senkinek sem volt ereje vitatkozni, mikor benyújtotta a Rejtett Tanácsba való felvételi kérelmét, és az Anyagtalan Tizenegy teljes egyetértésben adta meg neki a Főmágus címet.
Modell- és textúrafájlok
Tárgyhelyek és erőforrás-korlátaik
Head
- LoD0 háromszögkorlát: 3000
- LoD1 háromszögkorlát: 1200
- Textúraméret: 512H x 512W
Shoulders
- LoD0 háromszögkorlát: 3500
- LoD1 háromszögkorlát: 1400
- Textúraméret: 512H x 512W
Back
- LoD0 háromszögkorlát: 4000
- LoD1 háromszögkorlát: 1600
- Textúraméret: 512H x 512W
Weapon
- LoD0 háromszögkorlát: 2500
- LoD1 háromszögkorlát: 1000
- Textúraméret: 256H x 256W
- Ennek a modellnek elsődlegesen ezekhez a csontokhoz kell kapcsolódnia: Staff_1